Egyiptom
egyiptom megismerése
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Ókori Egyiptom
[bevezető szerkesztése]
| Ókori Egyiptom | |||||||
| Kem(e)t i. e. 4. évezred – 641/642 |
|||||||
 |
|||||||
| Általános adatok | |||||||
| Fővárosa | Thinu, Mennofer, Uaszet,Dzsaanet | ||||||
| Népesség | egyiptomiak | ||||||
| Hivatalos nyelvek | egyiptomi nyelv | ||||||
| Vallás | henoteisztikus politeizmus | ||||||
| Kormányzat | |||||||
| Államforma | királyság | ||||||
| Dinasztia | I – XXX. dinasztia | ||||||
|
|||||||
| kemet | ||||
|
Az ókori Egyiptom vagy „Óegyiptom” (egyiptomi nyelven Kemet, a Fekete) hosszú ideig fennállt ókori, nagy folyam menti civilizáció volt Északkelet-Afrikában, túlnyomórészt a mai Egyiptom területén. A Nílus völgyében feküdt a folyó középső és alsó szakasza mentén északon a Nílus-deltája és a Nílus negyedik kataraktája között, legnagyobb kiterjedését az i. e. 2. évezredben, az Újbirodalom idején érte el. Egyes korszakokban a birodalom aKözel-Keletet, a Keleti-sivatagot a Vörös-tengerig, a Sínai-félszigetet és a mai Líbiai-sivatagot is magába foglalta. Az ókori Egyiptom több mint három és fél évezreden keresztül fejlődött. Története i. e. 3150 körül kezdődött aNílus menti települések egyesítésével és i. e. 31-ben ért véget, amikor a Római Birodalom elfoglalta az országot, bár nem ők voltak az elsők, akik megszerezték az uralmat Egyiptom fölött.
Az egyiptomiak országukat számos néven emlegették, például Kemet, azaz „Fekete Föld”.[1]
Az egyiptomi civilizációt és társadalmat sokan merevnek, arisztokratikusnak, kasztszerűnek; irracionálisnak és a halál szeretetére épülőnek; elmúltnak és távolinak tartják. Ez a kép azonban félrevezető. Az egyiptomi civilizáció a maga korában nagyon életteli, változatos, sok meglepően modern kulturális jellegzetességet mutató, és a szoborszerű merevségnél sokkal rugalmasabb volt. Agörögök és egyéb fiatalabb kultúrák, melyeket ma a modern európai civilizáció kezdeteinek tartunk, a mezopotámiai kultúrák mellett az egyiptomit tekintették mintaképüknek.
Tartalomjegyzék
[elrejtés]- 1 Földrajz
- 2 Történelem
- 2.1 A civilizáció kialakulása
- 2.2 Az ókori egyiptomi történelem szakaszolása
- 2.3 Korai dinasztikus kor: I. és II. dinasztia
- 2.4 Óbirodalom: III-VI. dinasztiák
- 2.5 Első átmeneti kor
- 2.6 Középbirodalom
- 2.7 Második átmeneti kor
- 2.8 Újbirodalom
- 2.9 A hanyatlás kora
- 2.10 Hellenisztikus kor
- 2.11 Római kor
- 3 Társadalom
- 4 Gazdaság
- 5 Kultúra
- 6 Kapcsolódó szócikkek
- 7 Lábjegyzetek
- 8 Külső hivatkozások
Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Történeti földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
| „ | Hiszen minden józan ítéletű ember előtt világos, hogy az a föld a folyam ajándéka. | ” |
| – Hérodotosz: Thaleia | ||
Mintegy ötvenezer évvel ezelőtt Észak-Afrika éghajlata egészen más volt. Ez a jégkorszakok ideje Európában, melynek globális éghajlat-változtató hatása itt (Észak-Afrika) leginkább a sok csapadékban jelentkezett. A mai Szahara helyén fűtenger, erdős ligetek és trópusi dzsungel váltogatta egymást. Sokféle állat élt ott, olyanok, amelyek ma Afrika szavannai részein tanyáznak. Antilopok, zebrák, zsiráfok, majmok, struccok, gepárdok, oroszlánok, párducok, bivalyok és orrszarvúak. Ezidőben a Szahara folyamatosan lakott hely volt, vadászó törzsek portyáztak szerte a tájon.
Az egykori szubtropikus Európa hegyeit gleccserek szántották fel, az állatvilág meghátrált a zord időjárás elől, tipikus hidegtűrő növény- és állatfajok terjedtek. Európa - főleg Skandinávia és a Brit-szigetek - területe a hatalmas súly alatt úgy megsüllyedt, hogy a jég elolvadásával, azaz a terhelés megszűntével felemelkedésük ma is tart. A jégsapka és a gleccserek olyan mennyiségű vizet tartottak fogva, hogy a világtengerek szintje leapadt - így juthattak át az első emberek száraz lábbal az amerikai kontinensre.
A Nílusnak akkoriban még rengeteg mellékfolyója volt, a mai víztelen sivatagokban bővizű források fakadtak, és a mai száraz vádik (wâdi) bőséges patakok és folyók medrei voltak. A Nílus magas partjain, a szurdokokban és a völgyoldalakon sűrű erdők váltakoztak kevésbé sűrűekkel, a fennsík cserjés pusztáin bőven akadtak fűevők. A völgy ezidőtől már folyamatosan lakott volt, de nem állandó népességgel. A völgybe ereszkedő vadászok nem maradtak sokáig egy helyben a meleg, párás vidéken, ahol rengeteg betegség, ráadásul krokodilok és vízilovak leselkedtek rájuk. A mozgó törzsek csak időnként, rövid időszakokra telepedtek le. A völgy környéke viszont ideális környezetet biztosított a mezolit vadászainak. I. e. 15.000 tájától a Nílus magas partjain már sok állandó település volt.
Legkésőbb tizenegy-tízezer évvel ezelőtt (i. e. IX. évezred), a Dryas-III. periódus után kezdődött a máig is tartó interglaciális, mely nagy változásokat hozott Európa, Afrika, Ázsia érintkező területein éppúgy, mint a világ legtöbb részén.
A Nílus völgyét a folyó bőséges hordaléka feltöltötte, néhány száz méter széles, összefüggő mocsárvidéket alakított ki az első zuhatagtól (mai asszuáni gát) - a teljes hosszon. Vagyis az ókori Egyiptom teljes területén, hiszen e fogalom tulajdonképpen csak a szorosan vett folyamvölgyet takarja.
Ókori földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A szó szoros értelmében vett Egyiptom a Nílus első kataraktájától (zuhatagától) a Földközi-tengerig terjedő terület. Északról a Földközi-tenger, délről a Níluszuhatagai (kataraktái), keletről a Sínai-félsziget és a Vörös-tenger, nyugatról pedig a Szahara határolja. A Nílus rendszeres áradása termékeny iszaprétegetterített a folyóvölgyre. Így jöhetett létre az élénk mezőgazdaság, öntözés segítségével. Az egyiptomiak már 4000 éve fejlett öntözőrendszereket és gátakat tudtak építeni. Mezopotámiával ellentétben itt nem a folyó szabályozása és az áradás távol tartása volt a cél, hanem épp ellenkezőleg, az áradás által hozott rendkívül termékeny iszap minél teljesebb leülepedése érdekében a kiáradt vizet tartották vissza a földeken. A gátakat és öntözőcsatornákat a települések közösségei hozták létre, majd az egységes Nílus-völgyi állam kialakulása után a közmunkások.
Jól nyomon követhető, ahogy a települések délről észak felé haladva jöttek létre. Ez a folyómeder fokozatos feltöltődésével magyarázható. Legkorábban az első vízesés környéke, a későbbi To-Konszit kerület népesült be. Szuanu (görög Szyéné) városa egyike a legelsőknek, valamint itt található Abu(Elephantiné), Lak (vagy Ai-Lak, Pilak, görögül Phylé) és Nubit (Ombosz) is.
Az ókori Egyiptom két fő régiója a délebbre fekvő Felső-Egyiptom, és a Nílusnak a tengerig tartó legészakibb szakasza, Alsó-Egyiptom. Az utóbbinak alkotta részét a Folyamköznek is nevezett mocsaras Nílus-deltavidék.
Felső-egyiptomi kerületek és fontosabb helységei
- To-Konszit (városait ld. feljebb)
- Honu (vagy Khonu) - Honu (Szilszilisz), Heni (Szpeosz Haremhab)
- Tesz-Hór - Meszen, Debu (vagy Behdet, Deba, Apollinopolisz Magna)
- Tjen - Nehen (Hierakónpolisz), Neheb (Eileithüaszpolisz), Esznet (Eszna), Ta-Szenet (vagy Junit, Latopolisz), Per-Hathór (Pathürisz vagyAphroditészpolisz), Hefat (Kontra-Pathürisz)
- Uaszet - Dzserit (Tuphium), Junit (vagy On-Resi, Hermonthisz), Uaszet (vagy Wászet, Dioszpolisz hé megalé)
- Hór - Kuszit (vagy Gesza), Gebtiu (vagy Kubti, Koptosz, Apollinopolisz Parva)
- Tarir - Tentarisz (vagy Tarir, Junet, Tentüra), Pa-Nubit
- Haszehoh (vagy Khaszekhoh) - Hut-szehem (vagy Hu, Dioszpolisz Mikra)
- Tjinites - Tin (Thisz), Abdzsu (Abüdosz)
- Apu (vagy Khemi) - Ipu Hemt-Min (Khemmisz Panopolisz), Hut-Repit (Athrübisz), Sui (vagy Sevej)
- Baar - Ré-kereret
- Duf - Sasoptu (Isziu)
- Itef Hont - Sziut (vagy Szaum, Lükopolisz)
- Itef Pohu - Kisz (vagy Kuszit, Guszai)
- Unu - Hatnub (vagy Hetneszut, Alabasztrénon Orosz), Ahet-Aton, Tiroti (vagy Déru), Heszeret, Hmunu (vagy Unu, Hermopolisz Magna), Hor-ver
- Mihi - Monait-Hufu, Panubit (Szpeosz Artemidosz), Noferusz (vagy Nofirusz), Tatehen-Vernahet (Akórisz)
- Uabu - Per-Medzsed (Oxürrhünkhosz), Hbonu (vagy Tajudzsájet, Anküronpolisz, Theodosziopolisz), Kasa (Künopolisz), Hajbom (Hipponom)
- Nuhit Reszi - Hahninszu (vagy Hnész, Hérakleopolisz Magna)
Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A civilizáció kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az i. e. 5. évezredben virágzó felső-egyiptomi taszai kultúra már érett neolit eszközkultúrával rendelkezett, az emberek háziállatokat tartottak, kőkapákkal művelték a földet. Az ezzel nagyjából egyidős badari kultúra mintegy előképeként jelenik meg a későbbi jellegzetes egyiptomi kultúrának. Ők dolgozták ki azt a finom ornamentikát, mely a későbbiekben oly jellemző lesz Egyiptomra, náluk található meg először az állatkultusz. Az i. e. 5. évezred végén elterjedt a rézeszközök használata, bár a használt eszközök jelentős része továbbra is kőből készült. Ez a neolitikum vége, a kőrézkor (calcholithikum) ideje.
Az i. e. 4. évezred a civilizáció kialakulásának időszaka a Nílus völgyében. Ebben az évezredben a felső-egyiptomi kultúrák következő lépcsőfokának tekinthető a Nagada-kultúra. Más fontos kulturális központok Merimde Beni Szalam (Alsó-Egyiptom), El-Faiyum (Középső-Egyiptom). Az i. e. 4. évezred második felében kialakult az öntözéses földművelés és az egységes termelésirányítás. Ez utóbbi szükségszerűen vezetett az írás kialakulásáig.[2] Az i. e. 4. évezred második felében a sumer íráshoz hasonló képírás alakult ki, majd az ezredforduló után ebből stilizált képírás jött létre, amit görög neve után hieroglifáknak hívunk („szent véset”).[3]
Az egyiptomiak magukat két ősi városból, Nehebből (vagy Nekheb) és Nehemből (vagy Nekhem) származtatták, az effajta legendás eredetmondákat a régészeti adatok is megerősíteni látszanak. E városok már az Óbirodalom kezdeti szakaszában is megvoltak. Az egyiptomi „vörös bőrű” nép eredete genetikai szempontból vitatott, lényegében ismeretlen, nyelvüket az afroázsiai nyelvcsaládba sorolják.
Az ókori egyiptomi történelem szakaszolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Egyiptom az egyik legrégibb ismert írásbeliséggel rendelkező terület, az írás megjelenése természetesen elsődleges fontosságú adatokkal szolgál. Innen ismertek a leghosszabb egybefüggő, illetve részben egybefüggő listák királyok neveivel, uralkodásuk idejével, évenként számba véve azt. Ezek az Évkönyvek, melyek ma is a legfontosabb kronológiai források. E királylisták legalább az i. e. 3100-as évekig visszavezetnek.
Egyiptom kronológiája így a történelemtudomány egyik legmegbízhatóbb korai kronológiája. Azonban több olyan egyiptomi királylistát is ismerünk, amelyek a mai szemmel egyértelműen hibásak - nem lehet tudni, hogy szándékosan vagy szándékolatlanul, de a nevek helytelen sorrendben, sőt kihagyásokkal szerepelnek. Ezután viszont semmi biztosíték nincsen arra vonatkozóan, hogy a palermói kő, a torinói papirusz vagy bármely más királylista objektív lenne. Az egyiptomi történelem szakaszolása az egyik újbirodalmi uralkodó, I. Széthi (1304-1290) egyik feliratos emlékén bukkan fel. Három királynevet találhatunk kiemelve: Meni (I. dinasztia), II. Mentuhotep (kb. 2061-2010, XI. dinasztia) és I. Jahmesz (1552-1527, XVIII. dinasztia). Ugyanez a metódus megismétlődik a Rámesszeumban, azaz Széthi fiának, II. Ramszesz királynak templomában. Tehát már az óegyiptomi tudatban kialakult az a hármas tagolása a történelemnek, melyeket ma Óbirodalom, Középbirodalom és Újbirodalom néven ismerünk. Eme - az i. e. 14-13. század fordulóján keletkezett, nem kevés ideológiai töltésű - korszakolást használta Manethón, sőt Hérodotosz is. Manethón lelkiismeretes szerző volt, de írásának keletkezése időben nagyon távol esik a korai egyiptomi koroktól, ráadásul műve még az i. sz. 1. század előtt teljesen elveszett. Amit ma tőle ismerünk, csak az őt kivonatoló szerzők töredékeiből származik. E kivonatolók pedig leginkább az anekdotikus részletek iránt érdeklődtek, elhagyva szinte minden fontosnak mondható részletet.
Széthinél Mentuhotep és Jahmesz személye a fennálló rendszer legitimizálásának eszköze. Listáján mindhárom kiemelt uralkodó olyan, aki valamilyen módon saját erejéből vívta ki hatalma elismerését, vagyis a szakrális királyság folyamatosságának időnkénti megszakadására hívta fel a figyelmet.
Az újkori egyiptológia kezdetben nemigen tudott mihez nyúlni, csak Hérodotosz művéhez, és Manethón néhány töredékéhez, melyek utalásokban maradtak fenn, valamint a hieroglifák megfejtése után a templomfeliratok csatlakoztak ehhez. Így szinte természetes, hogy Széthi korszakolása átkerült az egyiptológiába is, sőt még ma is azt a dinasztia-számozást és -beosztást használjuk, amit Manethón hagyott ránk. Azóta - az ismeretek bővülésével együtt - mindössze annyi változás történt, hogy az Óbirodalomról leválasztották az ún. archaikus kort (I-II. dinasztia), mely egyre nyilvánvalóbban különült el az Óbirodalom klasszikus korától, az egyes szakaszok közé két „átmeneti időszakot” iktattak be, valamint a Széthit nem sokkal követő időt késői kornak nevezték el (XXI-XXX. dinasztia).
Korai dinasztikus kor: I. és II. dinasztia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A felső-egyiptomi predinasztikus kultúrák egyik legfontosabbika a Nagada II. A Nagada I még éppolyan szekuláris jelenség, mint a többi egykorú. Utódja, a Nagada II viszont már erős terjeszkedést mutat. Úgy tűnik, a Nagada II - vagy a befolyása alatt álló terület - alkotta a felső folyamvölgyet egyesítő első államot, vagy államkezdeményt. Az i. e. 4. évezred végén a folyamvölgyben kialakult és lassan megszilárdult az államszervezet. A déli részeken több központtal korai államok jöttek létre, valószínűleg Nehem (vagy Nekhem), Neheb (vagy Nekheb) is ezek közé tartoztak. A Hérodotosz által Ménésznek nevezett Meni, a felső-egyiptomi király 2900 körül, északi riválisait legyőzve egyesítette a két területet és létrehozta az I. dinasztiát. E király az egyiptomi feliratokon szereplő Narmer vagy (Hór-)Aha királlyal is azonos lehet, az egyiptológia néha Aha-Meninek is nevezi.
A kereskedelem egyre távolabbi vidékeket hálózott be. A Nílus-völgyben Szudánból származó elefántcsont, ébenfa, és a Sínai-félszigetről érkezett réz volt található. A Folyamközben kaukázusi obszidiánt is találtak. A kereskedelem és az intenzív földművelés lehetővé tette immár a nagy vagyonok felhalmozását. A csere, a terményfelesleg és az anyagi javak egyéb magánformái már a legkorábbi időkben rablóháborúkhoz vezettek. A magántulajdonban levő tárgyak egyre értékesebbek lettek, ezzel egyidőben egyre inkább kifizetődővé vált a háborúk indítása ezen javak megszerzésére. Az egyes települések közti vitás kérdések elrendezésére is a fegyveres megoldás látszott a legcélszerűbbnek, a haszon tripla: a legyőzött város javainak megszerzése, az emberek munkaerejének megszerzése, valamint a művelhető földterület bekebelezése. Atársadalmi osztályok elkülönülése ilyen körülmények között szükségszerű, s a Folyamközben és Nílus-völgyben körülbelül egyidőben végbe is mentek. A földművelés irányítása, az öntözés megszervezése és a katonai védelem mind olyan tényezők, mely valamiféle irányító réteg kiválasztódását sürgette.
Ez az a kor, melyet John Keegan hadtörténész a preheroikus és heroikus hadviselés közti fordulópontként jelöl meg, amikor a nézeteltérések nem érnek véget a senki földjén rendezett erődemonstrációkkal, hanem az ellenséges erők végleges letöréséig tartanak. Ugyanakkor természetesen állandó hadseregnek nyoma sincs, sőt nem is lesz egészen a XVIII. dinasztia koráig. A hadsereg nem más, mint tőrrel, bárddal felszerelt közmunkás-sereg, azaz a földművelő parasztság alkalmi sokasága. Ezidőben a földművesek irányítását békében és háborúban egyaránt ugyanazon a személyek intézték.
Óbirodalom: III-VI. dinasztiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az Óbirodalom ideje i.e. 2700 és 2200 közé tehető. Ebben az időszakban az egyesült ország a fáraók korlátlan uralma alá került. Az egész országban isteni eredetűnek tekintették a fáraót, akinek hatalma a papságra és a hivatalnokok rétegére támaszkodott.
Az uralkodók ekkor kezdtek el piramisokat építeni. A III-IV. dinasztia nagy piramisépítő fáraói: Dzsószer (főépítésze: Imhotep),Sznofru (vagy Sznofrev), Hufu (vagy Khufev, Kheopsz), Hafre (vagy Rakhef, Kephrén).
Az északi mocsárvilág (a Nílus-deltavidék) benépesítése és lakhatóvá tétele ezidőben is folyamatosan zajlott. Az uralkodók falvakat telepítettek a királyi birtokokon. Egyedül Sznofru 35 új kolóniát hozott létre itt.
Első átmeneti kor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az i. e. 22. században véget ért az Óbirodalom, az egyiptomi állam első fénykora, kezdetét vette az ún. első átmeneti kor (VII-X. dinasztia), melynek során Egyiptom két részbirodalomra és számos független fejedelemségre esett szét.
A korszak megnevezése elég szerencsétlen jelző. Hahner Péter például ezt írja: „Átmeneti kor... van-e ennél semmitmondóbb elnevezés”.
Középbirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Ez az időszak i. e. 2060 és 1780 közé tehető. Felső- és Alsó-Egyiptomot a XI. dinasztia uralkodója, II. Montuhotep egyesítette újra azi. e. 21. század végén, Théba városából kiindulva, az Amon-papságra támaszkodva. Az egység és a politikai bázis még nem volt szilárd, ahogy azt IV. Montuhotep uralkodásának eseményei mutatják. A XII. dinasztia uralkodói alatt jött létre a tulajdonképpeniKözépbirodalom. A XIII-XIV. dinasztia korában, az i. e. 18. században ismét megszűnt a folyamvölgy egysége.
A Középbirodalom alatt a fáraó tekintélye még mindig jelentős volt, de az államszervezetben a papi és hivatalnoki réteg erős befolyásra tett szert, és a nomoszok (tartományok) vezetőinek súlya is megnőtt. A társadalom fontos változása volt, hogy megjelennek a kézművesek és kereskedők, akik a tevékenységükkel hatottak a gazdasági életre. Gazdasági fejlődés indult meg, amelyet a központi hatalom a dél felé (Nílus mentén) irányuló területszerzésekre használt fel.
Ekkor lépett be Egyiptom a bronzkorba.
Második átmeneti kor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A XIII. dinasztia második korszaka, valamint északon az ezzel egyidejűleg uralkodó XV-XVII. dinasztiák uralma a második átmeneti kortjelentette.
A válságot fokozta a hükszoszok támadása, akik az i. e. 17. században elfoglalták Egyiptom északi részeit. A zsidók egyiptomi tartózkodását egyes történészek az ország hükszoszok általi megszállásával hozzák kapcsolatba, ezen elmélet szerint a zsidók velük együtt sodródtak Egyiptomba. Az egyik hükszosz uralkodó, Jakob-her neve mindenesetre feltűnően hasonlít a bibliai Jákobra.
Újbirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Ideje: ie. 1550 és 1000 között. Théba uralkodójának az i. e. 16. században sikerült az általuk meghonosított harci szekér fegyvernem alkalmazásával kiűznie a hükszoszokat Egyiptomból és újraegyesítette az országot. Létrejött az Újbirodalom.
Társadalmi-politikai változások: a hivatalnoki arisztokráciát felváltotta a katonai arisztokrácia. A papi arisztokrácia egyre nagyobb befolyásátIV. Amenhotep (Ehnaton) fáraó új isten, Aton kultuszával próbálta megtörni sikertelenül (Amarna-reform), II. Ramszesz pedig az uralkodó istenítésének népszerűsítésével.
Tutanhamon uralma alatt megkezdődött Egyiptomban a IV. Amenhotep Amarna-reformja utáni restauráció. Ő volt az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik utolsó fáraója, aki kb. i. e. 1335 és 1325 között uralkodott, de mivel fiatalon került trónra, helyette más nagy hatalmú személyek, mint Ay és Horemheb irányították az országot.
Megjelent az ekés földművelés, a saduf (gémeskútszerű vízemelő szerkezet), elkezdődött a juhtartás és a tevetartás. A lótenyésztés is terjedt, de csak a harci szekerek elé fogva hasznosították az erejét.
Az iparban már ismerték a vasat, de még mindig jelentős volt a kőeszközök használata, amelynek készítésében az egyiptomi kézművesek sokkal magasabb szinten álltak bármely más kultúránál. A vas a vaskor kezdeti fázisában még puha és törékeny szerszámanyag volt, az edzési eljárások megismerésével vált jó eszköz-alapanyaggá. Ekkor a hettita vasmonopólium azért jelentős, mert a hettiták olcsón és nagy tömegben készíthettek olyan eszközöket és fegyverzetet, amely csak alig rosszabb a drága bronznál. Új építőanyagként megjelent az égetett tégla.
A hódítások során (Palesztina és Mezopotámia egy része is a fáraó uralma alá került) sok hadifogoly érkezett Egyiptomba, közülük kerültek ki a házi rabszolgák.
A Ramszesz nevű fáraók uralma (a ramesszida kor) az egyiptomi állam utolsó fényes korszaka volt. II. Ramszesz alatt érte el a birodalom legnagyobb kiterjedését. Uralma után, az i. e. 11. századtól kezdve, megkezdődött a hanyatlás kora.
|
|
|---|
A hanyatlás kora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A hanyatlás közvetlenül azzal kezdődött el, hogy az Amon-papságból származó Herihor (i.e. 11. század), aki Théba főpapja volt, elszakította Felső-Egyiptomot az országtól, és ott egy főpapok vezette államot szervezett. Ezzel a fáraó tekintélye és befolyása visszaesett.
A tengeri népek hadjáratait líbiai és etióp támadások követték, majd az ország az i.e. 7. századra az asszírok (Assur-ah-iddína és Assur-bán-apli), majd i. e. 525-től a II. Kambüszész vezette perzsák, i. e. 332-ben pedig a III. Alexandrosz vezette makedónok uralma alá került. Ekkor Egyiptom csak e birodalmak egyik tartománya volt.
Hellenisztikus kor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Nagy Sándor I. e. 323-as halálakor Ptolemaiosz nevű hadvezére volt Egyiptom kormányzója, aki kezdettől fogva önálló hatalom kiépítésére törekedett. I. e. 305/304 során vette fel a királyi címet, követve a többi diadokhosz példáját. A Ptolemaidák birodalma történetük során több más területet is magában foglalt (Küréné vidéke, szíriai-palesztinai területek, hellaszi birtokok, Ciprus), de központjuk mindvégig Egyiptom, fővárosuk pedig a korabeli világ egyik legnagyobb városa, Alexandria maradt. A dinasztia első uralkodói (II. Ptolemaiosz Philadelphosz, III. Ptolemaiosz Euergetész) alatt, azaz nagyjából az i. e. 3. század során a birodalom minden szempontból a fénykorát élte, azonban a századforduló után a trónharcok, a lázadások és a Szeleukida Birodalom támadásai jelentősen meggyengítették a monarchiát, ami kiszorult Európából és Ázsiából.
Egyiptom mindinkább hajdani kereskedelmi partnere és szövetségese, a Római Köztársaság befolyása alá került. Az egyre terjeszkedő birodalom állandó piacot jelentett Egyiptomnak, és segítséget is nyújtott a támadók megfékezéséhez, azonban az i. e. 1. századra a kiszolgáltatottság egyértelművé vált: XII. Ptolemaiosz Aulétész (i. e. 80–51) már évekig küzdött azért, hogy Róma országa bekebelezése helyett elismerje uralmát, de még így is el kellett fogadnia Küréné és Ciprus provinciává szervezését. A római polgárháborús időszakban uralkodó utolsó Ptolemaida, VII. Kleopátra előbb Julius Caesar, majd hadvezére, Marcus Antonius szeretőjeként tudott rövid időre nagyobb befolyást szerezni, de végül Kr. e. 30-ban Antonius riválisa, az Augustusként uralkodó Octavianus legyőzte és öngyilkosságba kergette a két szeretőt.
Római kor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Egyiptom meghódítása a Római Birodalom számára mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból szükségszerű volt. Egyiptom biztosította, még szövetségesként, Róma gabonaellátását, ezzel a városi plebejus réteg féken tartását, azonkívül az utolsó Földközi-tengeri nagyhatalom volt, amely nem hódolt be Rómának, és megtörte a Mare Nostrum („A mi tengerünk”) koncepcióját. Meghódítása után Augustus egy lovagrendű tisztviselőre (praefectus Aegypti) bízta a fontos tartomány irányítását, és az itt állomásoztatott három legio parancsnokai (praefecti legionum) is a lovagok közül kerültek ki. A senatorok beutazását külön engedélyhez kötötték. A ptolemaida flottát a rómaival egyesítették, és alexandriai classis néven a római gabonaellátásban játszott továbbra is fontos szerepet.
Egyiptomi lakos legfeljebb a kerületi sztratégoszságig vihette, de ez is csak abban az esetben történhetett meg, ha görög volt.Egyiptomiaknak a felsőbb osztályokba emelkedését gyakorlatilag kizárták azzal, hogy a római polgárság alapfeltételévé tették az alexandriai polgárság elnyerését (Caracalla császár i. sz. 215-ben az összes egyiptomit kitiltatta Alexandriából). Caracalla i. sz. 212-ben rendeletet hozott (Constitutio Antoniniana), miszerint a birodalom összes szabad polgárát megilleti a római polgárjog, ennek kiegészítései szerint azonban az egyiptomiak kimaradtak. A rómaiak a vallás területén is nehéz helyzetbe hozták Egyiptomot. A templomi vagyont megnyirbálták, a papi tisztségeket gyakran a legtöbbet ígérő pályázónak adták el, valamint előny volt, ha a jelölt római polgárjoggal is rendelkezett.
Rómától való távolsága miatt kevés császár utazott ide, azonban ők rendbe tetették Egyiptom infrastruktúráját, templomokat építtettek vagy hozattak rendbe (pl. Hadrianuscsászár Karnakban).
Társadalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az Egyiptomi állam (társadalom) élén a király, a fáraó állt. Őt a Napisten (Ré) fiának tartották, aki korlátlan hatalommal rendelkezett. Elnevezése a Per Aa ("nagy ház") kifejezésből alakult ki.
A fáraó után rangban a főpapok, hadvezérek és a tartományfőnökök következtek. Az egyiptomi társadalom életének meghatározói a papi hivatalnokok voltak. Az Óbirodalomban, közelebbről a III-IV. dinasztia fordulóján alakult ki a papi réteg, az egyes istenek fennhatósága alá rendelt közfeladatokat ellátók vezetőit ruházták fel papi címmel. A papság mint társadalmi réteg csak a IV-V. dinasztia fordulóján tűnt fel. Ők a kiváltságos sírkerületek vezetői voltak. Az ő feladatuk volt a halál utáni életbe vetett hit ápolása.
Fontos szerepet töltött be az állam életében az írnok. Az írnokok képzése korán, ötéves korukban kezdődött; az oktatás szigorúságát jellemzi az a ránk maradt közmondás, miszerint „a fiú füle a hátán van, akkor figyel, ha verik”. A tanárok a templom papjai voltak, és az „Életház írnoka” címet viselték. A leendő írnokok az iskolában elsőként a hieratikus írást sajátították el, majd a hieroglifákat, mindkettőt sok-sok gyakorlás útján, olyan szövegek másolása által, melyek ismerete egyúttal a szükséges műveltséget is biztosította és erkölcsi útmutatásul is szolgált (közkedveltek voltak például a régi bölcsek intelmei). Számtalan órát eltöltöttek valódi és kitalált levelek fogalmazásával, hogy megtanulják a helyes címeket és megszólításokat.
A papok után a társadalmi rangsorban a hadsereg katonái következtek, mivel ők védték az országot és a fáraót, ők őrizték a belső rendet és ők hódítottak meg idegen területeket. Az Óbirodalom hadserege még éppúgy közmunkásparasztokból állt, mint a piramisépítők sokasága. Hadjáratok alkalmával összehívták őket, ahol megkapták fegyverzetüket. Az Óbirodalom korában a katonai pálya nem volt elismert, mivel háborúk is alig voltak. A Középbirodalom harcosa még mindig gyalogos katona, nyíllal, parittyával, lándzsával és harci bárddal felszerelve. Ezidőben a hadvezérek már fontos posztokhoz juthattak, de külső fenyegetés hiányában a hadsereg még mindig másodlagos tényező volt.
Az Újbirodalom hadseregében már megjelent a harci szekér. Fontos szerepet töltöttek be a núbiai fekete bőrű alakulatok, akik többnyire íjászok voltak, mellettük a tengeri népek egyik törzse, a sardana zsoldosok jelentősek. A kézművesek (iparosok) a nagy építkezések kulcsemberei voltak. Értettek az építészethez, a szobrászathoz, a papirusz- és fegyverkészítéshez, az agyag-, bőr- és famegmunkáláshoz. Alkotásaik ma a világ múzeumainak féltett kincsei. A szabad parasztok adták a közrendűek zömét. A földművelés, csatorna- és gátépítés, piramisok, templomok és városok építése egyaránt az ő feladatuk volt.
A klasszikus kor társadalmi ranglétrájának legalján a rabszolgák álltak. A piramisok építésekor a rabszolgák száma csekély volt (magában az építésben nem is vettek részt!). Az újbirodalmi hódító és védekező háborúk idején nagy számban ejtett hadifoglyokból rabszolgák lettek, számuk ekkor jelentősen megemelkedett. Velük végeztették el a legnehezebb, legpiszkosabb munkákat. A művelt, írni és olvasni tudó, a művészetek valamelyik ágához értő rabszolgákat viszont képzettségüknek megfelelő munkára alkalmazták. A rabszolgák értékét piaci áruk szabta meg. A XX. dinasztia idején rabszolga még mindig csak uralkodó háztartásában és a papi birtokokon jelent meg. A fontosabb munkákat végző mesterek a királyi udvar rabszolgáit vehették igénybe a mindennapi ház körüli teendők elvégzésére.
Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az Egyiptomi Óbirodalomban Egyiptom két része megfelelően kiegészítette egymást. Jelentős fejlődésen ment keresztül az ipar, legfőképpen a kőfeldolgozás, a papirusznád feldolgozása, valamint az agyag-, bőr-, és ékszeripar. A szükséges nyersanyag jelentős részét külföldről szerezték be. Rezet és türkizt a Sínai-félszigetről, ritka köveket a Nílus távolabbi vízeséseitől, elefántcsontot, olajat, tömjént, és különböző vadállatbőröket az Egyiptomról délre fekvő területekről hoztak. A fa és a gyanta egyre gyakrabban volt jelen a II. dinasztia középosztálybeli temetkezésein, ebből a libanoni térséggel való kereskedelem felélénkülésére lehet következtetni. Az egyiptomi Óbirodalomban még csak a cserekereskedelem létezett. A későbbi pénz, a sati itt még csak elméleti értékmérő volt, csak tételesen bizonyította, hogy a vevő megkapja a megfelelő ellenértéket.
Az Óbirodalom kereskedelme királyi monopólium volt, ami egyfelől a pénzforgalom kialakulását gátolta, másfelől a naturális gazdálkodás elterjedéséhez és rögzüléséhez vezetett. Valószínűleg fontos szerepet játszott ez a körülmény az Óbirodalom gazdasági összeomlásában, amikor az éhínségeket élelmiszer-hiány okozta egy olyan országban, ahol nagyjából 16 millió ember eltartásához elegendő terményt állított elő legfeljebb nyolcmillió ember.
A Középbirodalomban fellendült a kereskedelem. Kréta és Egyiptom között jelentős áruforgalom zajlott, erre utal, hogy Egyiptomban az agyagedényeken és a fazekasipar termékein égei hatású elemeket találhatunk. Krétán is több egyiptomi készítésű tárgy került elő. Az Újbirodalomban a gazdaság több területén is változás következett be, akár az állattenyésztés, akár az ipar tekintetében. A naturális gazdálkodás megerősödése ellenére megélénkült a belső kereskedelem és megjelentek a kereskedők. Pénzként az ezüst szolgált. Az árukat ugyanúgy árura cserélték, de előtte értéküket átszámították "pénzre". Például a XVIII. dinasztia idején 2,5 deben (1 deben 91 gramm ezüsttel volt egyenlő) megfelelt két borjú és két tehén értékénél. Egyiptom gazdasági életében szinte mindvégig a naturális gazdaság volt a jellemző. A piac számára való árutermelés szűk keretek között mozgott.
Az Újbirodalom korában a belső kereskedelem nem mutatott fellendülést. A kisebb-nagyobb gazdaságok önellátóak voltak, a termékbeszerzésnél pedig nem támaszkodtak a kereskedőkre, inkább árucserével jutottak a hiányzó javakhoz. Nagyobb mennyiségű vagy értékesebb árucserénél már szerepet kapott a pénz is. Ennek alapegysége a deben, amit 10 kedetre és 12 satira osztották. A mai értelemben vett pénzérmék csak a Kr. e. 4. században jelentek meg és kerültek forgalomba. Az értékviszonyok változását a gyakorlatban nem vették figyelembe a kereskedők. Amikor két értékes áru gazdát cserélt, mindkét árunál a pénzértékét vették figyelembe, ám a piaci cseréknél pénz nem mozgott. Az árak Egyiptomban hosszú ideig változatlanok maradtak, aminek okaként azt említhetjük, hogy nem a piacra termeltek. A Kr. e. 13-11. században gazdasági krízis volt az Egyiptomi birodalomban, amely az élelmiszerárak emelkedéséhez vezetett. III. Ramszesz uralkodása alatt egy zsák búza értéke 1,3 debenbe, VII. Ramszesz alatt már 4 debenbe, az árpa 8 debenbe került. Az aratás előtti időszakokban előfordult, hogy 3-4-szeresére növekedett ez az ár. Az árak az általános áruhiányt vagy –bőséget és a gazdasági állapotot tükrözik.
Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
| Nyelv és írás
Tudomány |
Művészet
Egyéb |
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- Egyiptom
- Fáraó
- Egyiptomi Múzeum
- Ókori egyiptomiak listája
- Az ókori Egyiptom története
- Az ókor nagy csatái
Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- Jump up↑ km.t „fekete föld”, azaz „termékeny föld”, szemben a terméketlen „vörös földdel”, azaz a sivataggal (deseret (dšr.t))
- Jump up↑ A kőrézkori kultúrák nagy többségében[forrás?] találhatók írásra utaló nyomok a Közép-Európa-Észak-Balkán területtől a nyugat-európai neolitikumig, vagy éppen Türkmenisztánig. Lásd: Tatárlakai lelet
- Jump up↑ Lásd: Írás
Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- KEMET = Az Ókori Egyiptom
- Linkek
- A Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye
- Műholdkép alapú link- és fotógyűjtemény az ókori Egyiptomhoz
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 4
Tegnapi: 8
Heti: 83
Havi: 226
Össz.: 202 981
Látogatottság növelés
Egyiptom - © 2008 - 2024 - balogh-kristof.hupont.hu